Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Lady Ivy, avagy ahogy én látom a világot

Miért nem kell gyerek?

2019. szeptember 15. - Lady Ivy

Annyian annyi féle érvet sorakoztatnak fel amellett, miért nem szeretnének gyereket. 

Mint sokan másokat, engem is borzasztóan bosszantanak az elviselhetetlen gyerekek. Nyilván lehet ezeket a szülőkre kenni, de végső soron a gyerek az, aki bosszant. A legújabb trend, hogy mindent engedjünk meg a gyereknek, meg rohanjunk, ha baja van. Nevelnek életképtelen, csimpaszkodó kis majmokat és csodálkoznak, hogy néhány embernél kiverik a biztosítékot.

Engem még illemre, önállóságra, mások tiszteletére tanítottak arra, hogy csak olyat tegyek, amivel másoknak nem ártok. Ma már ezt a gyerekeknél rég nem látni. Teszik, ami tetszik nekik úgy, ahogy éppen adott pillanatban számukra jónak ígérkezik. Felelősségvállalás semmi, mindenki más a hülye, csak ők nem. Mintha minden gyerek lassan narcisztikus lenne. Ez is érthető, hiszen azt hallják, hogy ők csodásak, tökéletesek, és azt élik meg, hogy nekik a szüleik is az alattvalóik, ezáltal azt gondolják mindenki az, és ők felsőbbrendűek.

Nyilván mondhatják, hogy a te gyereked majd úgy neveled, ahogy te akarod, de annak a gyereknek a fent említett emberekből álló társadalomban kell majd élnie, és mint adott esetben önálló, lojális, illemtudó ember, egy különc lesz egész életében, aminek a nehézségeit senki nem kívánná a saját gyerekének.

Ha ez nem lenne elég ott van a saját önzőség is. Ma Magyarországon nem lehet megélni egy fizetésből, a nőnek is dolgoznia kell és nem csupán 4 órában. 8 órás munka mellett gyereket nevelni, egyik oldalnak sem jó. A karriert nem lehet építeni, hisz a gyerek folyton beteg, vagy nyűgje van, vagy venni kell neki valamit, tehát nem lehet maximálisan a munkára koncentrálni, másrészt, ha már gyereke van valakinek, arra egy jó szülő figyel, taníttatja, amire nincs lehetőség megfelelően egy karrierépítés mellett. Nyilván van, aki azt mondja megoldja, de biztos vagyok benne, hogy később ki fog jönni valamelyik oldalon, hogy nem tudta a maximumot adni.
Ezen kívül a házasságok/párkapcsolatok nagy rész megy tönkre a gyerek miatt, mert már nincs idő figyelni a párunkra. Van, akinek ideje lenne, de a gyerek körüli zsongás miatt el is felejti, hogy azzal is kellene vagy magától értetődőnek veszi, hogy ott van mellette a másik.

Nyilván az is fontos tényező, hogy sokan nem szeretnék a saját, jól kialakított életüket elveszíteni. Nem azért küzdöttünk, hogy minden szemétbe menjen. Nekünk is csak ez az egy életünk van, mi is szeretnénk jól érezni magunkat benne, és nem csak, mint valami rabszolga a gyereknek élni.

Ne felejtsük el azt sem, hogy a barátaink nagy részét is elveszítjük egy gyerek születésekor, hiszen egy jó összejövetelt nem tudunk intézni anélkül, hogy ne kelljen ott is a gyerekkel foglalkoznunk.

Ha ezt mind figyelembe vesszem, akkor az én meglátásom alapján akkor tudok jól felnevelni egy gyereket, akkor maradhat meg a gyerek ellenére is a saját életem, és lehetek én is kiegyensúlyozott és boldog, ha van bébiszitterem, akire rábízhatom akkor, amikor olyan dolgot szeretnék tenni, amivel saját magam töltöm fel, akár edzés, akár baráti összejövetel, stb., ha van házvezetőnőm, aki elvégzi azt a munkát, amit 8 órás munka és gyereknevelés mellett már nehéz lenne. Ha van kertem, jól jön egy kertész is természetesen.
Ha mindent végiggondolok ez lenne a minimum ahhoz, hogy én boldog legyek és kiegyensúlyozott, gondosan, és figyelmesen fel tudjak nevelni egy gyereket, és ne csak valami lelki roncsot, mindemellett legyen saját életem és a páromnak is megfelelő társa tudjak lenni.

Én, ha valaha akarnék gyereket, akkor csakis így, mert amit látom, amilyen gyerekek, kisfelnőttek vannak, olyat én nem szeretnék magaménak tudni, és a megfigyeléseim alapján a fent említett hiányosságokból, hibákból adódóan lettek olyanok, amilyenek.

 

Hízásom története

Régóta küszködöm súlyfelesleggel, amitől minden praktika ellenére nem tudok megszabadulni. Hiába eszem keveset, hiába figyelek oda, hiába mozgok, nem segít semmi. Pár kg lemegy, és utána vissza is jön ugyan azon életmód mellett. Volt, hogy úgy tűnt a pajzsmirigyem rossz, aztán mégsem, vagy mégis, senki sem tudja. Persze elmehetnék komoly kivizsgálásokra, de hát kinek van arra pénze?

Aztán valamelyik nap ezen morfondíroztam, hogy vajon mitől lehet ez. Hosszas gondolkodás után elkezdtem más megközelítésből nézni. Mi van, ha az egész mögött csak lelki okok állnak? 

Hatalmas fény gyúlt az alagút végén. Rájöttem. 

A vastag combomat azok a férfiak alkották, akik megcsaltak, hiszen utána kit van kedved oda beengedni? Persze, hogy senkit, így akadályt képeznek. 

A méretes fenekem azok miatt keletkezett, akik kritizáltak és persze mindezt a hátam mögött, így kialakult a nagy fenék, hogy könnyen elérhessék és mást se lássanak, hiszen nekik nyasgem ;) 

A hasamon kellett legtöbbet gondolkodni, aztán rájöttem, hogy az azokat szimbolizálja, akik átvertek, vagy becsaptak. Akiket túl közel engedtem magamhoz, mondhatjuk, hogy magamhoz öleltem őket, de így akadályt képezhetek és nem férnek hozzám annyira. 

 

Természetesen nem kell komolyan venni, vagy mégis? Minden esetre, amíg nem találom meg az én utamat az ideális alakhoz, mondhatjuk a fogyásom történetét, addig ezzel nyugtatom magam. :)

Barátság gyereken túl

Sokat gondolkodom az utóbbi időben a női barátságokon. Barátságok, haverságok jöttek mentek, egyik hosszabb, másik rövidebb volt. 

Voltak köztük nagyon jónak hitt barátságok, voltak köztük komoly csalódások. Persze ezzel újat nem árulok el, tudom. 

Viszont mostanában feltűnt egy párhuzam, amit számomra igen aggasztó. Sok barátság tönkremegy azért, mert a másiknak gyereke lesz. Na ez fura, nem? 

Nézzük az anya oldalt. Megváltozik az élete, már teljesen más dolgok lesznek fontosak számára. A bulik, a szórakozás, a nyüzsgés helyét felváltják a pelenka, etetés, tápszer, kipirosodott popsi, majd bölcsőde, óvoda, stb. 

A gyerektelen barátnő meg megmarad ott, amiben együtt voltak barátok. 

De valóban így kell ennek történnie? Valóban le kell nézni azt, akinek nincs gyereke és el kell lökni? 

Vajon miért gondolják azt a gyerekes anyukák, hogy ők már jobbak, többek, mint gyermektelen társaik? 

Vagy esetleg önmagukkal nincsenek megelégedve? Esetleg önmaguktól félnek, hogy a beszűkült, pelenka és babpopsi körül lévő gondolataikon nincs túl semmi? Hogy nem tudnának már a másikkal beszélni? 

Utána meg kiborulnak persze, hogy nekik nincs életük, és a feszkót a családjuk kapja. 

Kedves anyukák! Valóban, a gyerektelen nők nem  feltétlen szeretnének egy 2-3 órás beszélgetésben csak a pelenkákról és babpopsikról hallgatni, de ha valódi barátról beszélünk biztos, hogy ez a téma is belefér. 

Egyet nem szabad elfelejteni, hogy ti is kérdezzétek a másikat és valóban érdekeljen, amit mond. 

Ti nem gondoljátok, hogy nektek is jót tenne tudni mást is a külvilágról? 

Hivatkoztok arra, hogy nincs aki vigyázzon a gyerekre. Na ez nettó baromság. Hogyne lenne. Csak ti annyira rákattantok az anyaszerepre, hogy azt hiszitek csak ti vagytok a jók a gyereknek, csak ti tudjátok megfelelően ellátni, hiszen élvezitek a mindig is hőn áhított "nélkülözhetetlen" szerepet. 

Persze amikor a gyerek már nagyobb lesz, akkor ismét rájöttök, hogy hoppá, kellenének a barátok, hova is lettek, csak akkor már késő. Annyira más irányba ment az életetek, hogy esélytelen visszakapni a régi barátságokat. 

 

Ha egy picit is felbosszantott az írásom, akkor rossz hírem van, valahol magatokra ismertetek. 

Javaslom gondoljátok át. A gyerektelen barátok semmivel sem lettek rosszabbak. Persze, nem fogtok úgy bulizni, mint régen, de ha magatoknak jó életet akartok, ne zárjátok ki őket belőle, csak azért, mert a bűne az, hogy nincs gyereke. 

 

Házasság kontra válás

Valamelyik nap megtudtam nagy titkolózások útján, hogy egy ismerősöm elválik. Emiatt gondolkodtam el egy picit. 

Amikor megházasodik az ember, nagy csinnadratta, ezer kép, még több megosztás, mindenki happy, és ezt mindenkinek tudnia is kell, miközben egy házasság a menyasszonyról és a vőlegényről kellene, hogy szóljon. Közben mégis úgy szervezik az esküvőt, hogy mindenki másnak megfeleljen. Anyunak, apunak, anyósnak, apósnak, Gizinek, Józsinak, Sárinak. Csak róluk nem. Már ez egy érdekes megközelítése az esküvőnek. 

 

Na de! Néha eljön az, hogy válás lesz az esküvő vége. Persze, ezt senki nem szereti, nem egy kellemes, de néhányan olyan nagy titkot csinálnak belőle, hogy csak hónapok, akár évek múlva tudod meg. Még ezzel sem lenne olyan nagy baj, ha közben meg nem te lennél a szar szemét, mert mondjuk szóba állsz a másik féllel, vagy esetleg Facebookon "like"-olni mered egy képét. Na abból aztán jön a sértődés. Mondjuk ez is fura, hogy miért is, de úgy meg pláne, ha nem tudsz róla, hogy köztük mi a helyzet. 

Természetesen nem kell ország világ előtt kikiáltani, hogy sajnálatos módon válás lett a vége, na de akkor ne is várjuk el a másiktól, hogy úgy viselkedjen, mint aki tud róla... 

Ha arrogáns vagy, igazad is van?

Minap történt velem. 

Bent voltam egy boltban és éppen információt kértem az eladótól. Bejön egy 40-es ember, aki a telefonján igen nagy hanggal kommunikált. 

Egy idő után már nagyon zavaró volt főleg, hogy nem hallottam mit mond az eladó. 

Hátrafordultam és a következő mondatot mondtam: "Legyen szíves kicsit halkabban, köszönöm!"

Erre fószer ahelyett, hogy a kérésemnek eleget tett volna, arrogáns és cinikus módon annyit mondott, hogy "Mennyire?" 

Én: Annyira, hogy halljam az eladót, mert az Ön beszélgetése nem érdekel. 

Faszi: Engem sem a magáé. 

Én: Akkor ki lehet fáradni, ez itt egy üzlet. 

Faszi: hagyjon már, és elfordult. 

 

Kérdezem én. Miért gondolja  bárki, hogy attól, mert arrogáns még igaza van? 

Normális kérdésnek miért nem lehet eleget tenni? 

Természetesen az egész ott indul, hogy emberek miért nem tanulnak némi kultúrát? 

Olyan szinten önző módon viselkednek, csak az a fontos, hogy nekik jó legyen. Igazi suttyó paraszt. 

 

Blogindító

Blogot indítok. 

Miért is? 

Mert elegem van. 

Elegem van az emberekből, az úgynevezett barátokból. Elegem van, hogy mindenki mindent jobban tud és, ha te nem úgy gondolod, akkor te szar vagy. 

Rendkívül viccesnek tartom, amikor közösségi oldalakról úgynevezett barátok törölnek/tiltanak ezért. 

Mivel szókimondó vagyok, igen gyakran előfordul, így úgy döntöttem befejezem az irkálást közösségi oldalakon, de mivel szeretek beszélni és van véleményem, így sokáig magamba zártam, de ettől meg én robbanok fel. Így hát pár hete elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha mégis kiírnám magamból a bennem lévő gondolatokat, de anélkül, hogy mások tudnák ki vagyok. Így esett a választás a blogra. 

Ezek tudatában persze magamról nem sokat fogok elárulni, viszont gondolataimat megoszthatom és pont nem érdekel olvassa-e valaki, vagy nem, tetszik-e valakinek vagy sem. 

Mire lehet számítani? Hétköznapi bosszantó dolgokra, közlekedésre, akár trágár szavakra. Alapvetően leginkább olyan dolgokra, amik engem idegesítenek, de már nem kívánom senkivel megbeszélni. 

Aki mégis elolvasná, neki jó szórakozást :)